Leírás
Kúszó növény, támaszték mellé ültessük. Növekedése igen gyors, évente 1-3 métert is nőhet. Levelei nagyok, kerekdedek, sötét zöld színűek. Tavaszi virágai illatosak, fehér színűek, sok sárga bibével. Mivel igen gyors növekedéssel bír, érdemes gondolni a nagy termésmennyiség súlyára és erős támrendszert készíteni. Kordonos nevelésre is alkalmas de akár lugast is nevelhetünk belőle. A fiatal kiviket érdemes az első két télen takarni, mert még kissé érzékenyek a fagyokra, ám a korosabb példányok már teljesen eltűrik a fagyokat. Szélvédett napos helyre ültessük, ám a perzselő napon megéghetnek a levelei. A pár éves kiviket, évente kétszer érdemes metszeni, ritkítani. Első metszés februárban, amikor a régi letermett, elöregedett hajtásokat kell lemetszeni, mivel a kivi az előző évi hajtásokon terem. A második, nyáron július és augusztus között, a nyári metszés a ritkításból áll, miszerint a gyümölcsökkel megrakott ágakon, a termés után hagyjunk meg 8-10 levelet és ott vágjuk vissza a hajtást. A hím ivarú kivi mellé nő ivarú egyedet kell ültetni, akár többet is, 6-8 tő női egyedet képes porozni, melyeket kb. 2-3 méterre ültessünk egymástól. Az öntermékeny kivik terméshozama jóval gyengébb. Betegségek, kártevők alig károsítják. Talajban nem válogat, általános kerti talaj megfelel, lehet akár homok is ami jó vízgazdálkodású. Fényigénye közepes, napos- félárnyékos helyen is jól érzi magát. A túl meszes talaj lehet csak probléma. Vízigénye közepes, a pangó vizet kerüljük, legyen nedves a talaj alatta illetve az aszályos időszakokban érdemes többet öntözni.
Paraméterek
Magasság | 170-180 cm |